Missziói és Felekezettudományi Tanszék

DRHEEgyetemünkOktatási egységekTeológiai IntézetMissziói és Felekezettudományi Tanszék

„…a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt…” 2Pét 1,5

A Missziói és Felekezettudományi Tanszék célja, hogy a keresztyén egyház küldetésével foglalkozó teológiai tudományok területén oktatói és tudományos kutatói tevékenységet folytasson.

A tanszék által oktatott kötelező kurzusok:

Egyházismeret
Felekezettudomány és ökumenika
Missziológia
Diakonika
Gyülekezetépítés

A tanszék felügyeli és irányítja a hitéleti képzésben részt vevő hallgatók missziói gyakorlatait. A tanszék oktatói részt vesznek a gyakornok-segédlelkészek képzésében is.

A Missziói és Felekezettudományi Tanszék munkatársai:

Dr. Gaál Sándor esperes, tanszékvezető egyetemi docens
Dr. Gonda László református lelkész, egyetemi docens
Damásdi Dénes doktorandusz

Együttműködő partnereink:

Missio et Oikodome Missziológiai és Ökumenika Kutatóintézet
Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiuma, Missziológiai Szekció
Közép- és Kelet-Európai Missziológiai Társaság (CEEAMS)
Nemzetközi Missziológiai Társaság (IAMS)

A tanszék története:

A Missziói és Felekezettudományi Tanszék 1912-ben jött létre Dr. Kiss Ferenc (1862-1948) professzor kezdeményezésére Belmissziói és Neveléstani Tanszék néven. Később Pasztorális Theológiai Tanszék és Gyakorlati Theológiai (belmissziói) Tanszék néven működött. Jeles tanára volt Dr. Makkai Sándor (1890-1951) professzor. 1953 és 1993 között Ökumenika Tanszék néven működött. 1993-ban Dr. Bütösi János (1919-2010) professzor kapott meghívást a tanszék vezetésére, aki Missziói és Felekezettudományi Tanszék néven szervezte újjá.

A Missziói és Felekezettudományi Tanszék és előd-tanszékei tanárai:

Dr. Kiss Ferenc 1914-1933
Csikesz Sándor 1933-1936
Dr. Makkai Sándor 1936-1951
Dr. Békefi Benő 1953-1957
Dr. Bartha Tibor 1953-1958
Dr. Szabó László Ambrus 1960-1991
Dr. Bütösi János 1993-1998
Dr. Lenkeyné Dr. Semsey Klára 1998-2005

Tanszékvezető

További munkatársak