A Debreceni Református Hittudományi Egyetem a 2026. szeptember 5-i tanévnyitó előtt rendezte meg az elsőévesek bagolytáborát. Ennek keretében nyílt lehetőségünk arra, hogy a tanulmányaikat most megkezdők körében is népszerűsítsük a Tanítsunk Magyarországért mentorprogramot.
A szabadon választható, két kredit értékű TM1 alapozó kurzust már elsőéves hallgatóink is felvehetik, így ennek az előfeltételnek a teljesítésével tavasszal meg is kezdhetik aktív (a TM2 kurzus keretében folytatott) mentori tevékenységüket a hajdúhadházi vagy a pocsaji partner általános iskolák (hatodik, hetedik vagy nyolcadik osztályos) diákjai között. (Hallgatóink jelenleg átlagosan 5–7 fős mentorcsoportokban dolgoznak.)
Bemutattuk a Tanítsunk Magyarországért programot, ismertettük a kereteket, a tartalmi alapokat, a lehetőségeket, beszéltünk a halmozottan hátrányos helyzetű térségek és iskolák diákjainak helyzetéről, a motivációs stratégiákról.
A toborzóprogram végén rövid kvízjátékot rendeztünk, képünkön ennek győztesei láthatók, akik a program által biztosított ajándékokat nyerték meg. (A TM1 kurzus ősszel 11 hallgatóval indult be, a TM2 kurzust 7 hallgatónk vette fel, hozzájuk 13 második vagy harmadik mentori félévét teljesítő hallgató csatlakozott.)


