
Klebelsberg képzési ösztöndíj program 2021/2022
Klebelsberg Képzési ösztöndíj Program a tanító alapképzések pedagógusjelöltjei számára. Pályázni 2021. november 8-áig lehet. Működési szabályzat Pályázati felhívás
Klebelsberg Képzési ösztöndíj Program a tanító alapképzések pedagógusjelöltjei számára. Pályázni 2021. november 8-áig lehet. Működési szabályzat Pályázati felhívás
A Külgazdasági és Külügyminisztérium pályázatot hirdet A kulturális és tudománydiplomáciai feladatok ellátásáról szóló 241/2016. (VIII. 16.) Korm. rendelet alapján a
29Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. 30Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak.
Nagy örömünkre a 2021/2022 tanév első félévében egy újabb programot sikerült létrehoznunk a diákság részére. A minden évben megrendezésre kerülő
Discimus címmel megjelent a DRHE Tehetségpont első önálló kiadványa dr. Baráth Béla Levente rektor úr szerkesztésében. A kötet a 2020/2021.
A Szendrei János Matematikaverseny helyi fordulóját október 4–6. között rendezte meg a DRHE Matematika és Informatika Tanszéke. Az intézményi forduló
Tájékoztatjuk az érdeklődő hallgatókat, hogy a tanító és hitéleti szakosoknak meghirdetett intézményi mesemondó versenyt a Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék
A DRHE rektora – az intézményi Tudományos Diákköri Szabályzat 5. §-ában foglaltak alapján – a 2019/2020. tanév II. félévére (2020.
A DRHE oktatóinak és meghívott előadóknak bevonásával, interdiszciplináris jelleggel („Ringvorlesung”) szervezett kurzus egyaránt várja egyetemünk hitéleti és nem hitéleti szakos,