Október utolsó hetében egyetemünk volt házigazdája a Szövetség és keresztség elnevezésű tanulmányi hétnek, amelyen az erdélyi Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, a holland Protestantse Theologische Universiteit oktatói-hallgatói küldöttsége mellett a Debreceni Református Hittudományi Egyetem is képviseltette magát előadásokkal (Dr. Baráth Béla Levente és Dr. Gonda László), illetve egy ötös hallgatói csoporttal. Az ötnapos nemzetközi és ökumenikus ’minikonferencia’ az Erasmus+-program keretében valósult meg, amelybe nemcsak remek előadások, izgalmas teológiai eszmecserék fértek bele, amelyek meggyőztek bennünket a szövetség teológiájának és a keresztség sákramentumának összeelegyíthetetlen és szétválaszthatatlan egységéről, hanem ismeretségek, sőt barátságok is köttettek a kiscsoportos beszélgetések, városnézés és esti programok közepette. A DRHE hallgatói a Reformáció napján tartották angol nyelvű áhítatukat, amelyben a Tékozló fiú példázatának aktualitásai váltak hangsúlyossá: mennyei Atyánk szövetsége nyitva áll előttünk, erre pedig örömteli és felelősségteljes válasz lehet részünkről a keresztség – az ölelésre tárt karokra (időről időre) felelhetünk viszontöleléssel.
De álljanak itt hallgatótársaim gondolatai, élményszösszenetei is mozgalmas hetünk után:
Jókedv, új barátok és fejlődés. Ezt jelentette számomra az elmúlt hét. Jó volt megtapasztalni, hogy különbözőségeink ellenére van, ami összeköt bennünket. Hálás vagyok Istennek, az oktatóknak, valamint a diáktársaimnak ezért az élményért. – Bubánci Alex
Isten áldott Szentlelke kísérte a szemináriumi programjainkat… Öröm volt megélni a krisztusi testvériség erejét olyan emberekkel, akik számos dologban másképp gondolkodnak, mint én/mi. Minden különbözőségünk ennek ellenére együtt énekeltük ,,Az egyháznak a Jézus a fundamentuma.” Hála és köszönet az értékes együttlétért! – Kádár Adrienn
Hogy mit gondolunk, hiszünk a keresztségről, alapvetően egyszerűnek és egyértelműnek tűnik, holott a gyakorlatban rengeteg kérdés vetődik fel. A szeminárium nemcsak válaszokat adott, hanem megoldatlan kérdéseket is körbejárt a szövetség-keresztség témakörében, amely rendkívül összetettnek bizonyul. – Pál Győző Péter
A szeminárium nemcsak Barth és Bullinger teológiájába nyújtott bepillantást, de a kiscsoportos beszélgetések által egymás nézeteit is megismerhettük. Izgalmas volt betekinteni a mi szokásainktól, gyakorlatainktól eltérő tradíciókba is. Hálás vagyok, hogy nemcsak tudással és jó beszélgetésekkel, de barátságokkal is gazdagodhattunk. – Mérges Nóra
Koncz Karola
MFT demonstrátor,
exmisszus-gyakornok