Hollandiába látogatott 2025. június 30. és július 6. között egyetemünk egy hallgatókból és oktatókból álló csoportja, hogy partneregyetemeinkkel és a magyar-holland kapcsolatok emlékezethelyeivel ismerkedjenek.
A Teológiai Intézet és a Kölcsey Ferenc Tanítóképzési Intézet öt-öt hallgatójából álló csoportot Baráth Béla Levente rektor és Dobi Dóra szénior vezette. A csoportot elkísérte Kőszeghy Attila, a Tanítóképzési Intézet tanára, egyetemünk külkapcsolatainak koordinátora és Gonda László, a Teológiai Intézet oktatója is.
A látogatás első állomása Rotterdam volt. A hallgatók és oktatók itt annak a Rotterdami Alkalmazott Tudományok Egyetemének a vendégei voltak, amely a Kölcsey Ferenc Tanítóképzési Intézet régi és aktív partnere az Erasmus+ programban. Az egyetemet, ahol nemrég hallgatónk is tanult és ahonnan vendéghallgató is érkezett Debrecenbe, részletesen bemutatták hallgatóinknak, külön kiemelve azokat a pedagógiai képzési programokat, ahová várják tanító szakos hallgatóinkat. A csoport megismerkedett Rotterdam nevezetességeivel, különleges modern építészetével is. A rendkívüli európai hőhullám idején zajló tanulmányút során felfrissülést jelentett a rövid pihenés az Északi-tenger partján. A rotterdami látogatást Janneke Verhoop-Meijers, a Pedagógiai Kar külkapcsolati koordinátora szervezte meg a tőle megszokott gondossággal és magas színvonalon.
A küldöttség Rotterdamból Utrechtbe utazott. A magyar-holland történelmi kapcsolatok egyik hagyományos központjában először az Utrechti Teológiai Egyetemet látogatták meg. Ott Jos Colijn teológiai tanár, egyetemünk korábbi vendégtanára fogadta a debreceni csoportot és magyar nyelven ismertette az egyetem életét. Elmondta, hogy a korábban Kampenben működő egyetem az utóbbi tanévben költözött át Utrechtbe, hogy az egyetemváros pezsgő tudományos és kulturális életébe bekapcsolódva folytassa református, hitvallásos lelkészképző szolgálatát. Bemutatta az egyéves, angol nyelvű Nemzetközi Református Teológiai Mesterképzési Programot, amelyre szeretettel várják hallgatóinkat, az Erasmus+ program keretében is. Kifejezte reményét, hogy az intézményben, ahol a DRHE teológiai tanári karának oktatói közül ketten is tanultak Gaál Sándor és Gonda László személyében, a jövőben is fogad majd debreceni hallgatókat.
A debreceni csoport másik utrechti partnerintézményünkbe, a Protestáns Teológiai Egyetemre is ellátogatott. A szintén kampeni gyökerű egyetem néhány éve döntött úgy, hogy két korábbi képzési helyszínét – Amszterdamot és Groningent – feladva Utrechtbe költözik. Ez az egyetem, amellyel szintén évtizedek óta működik együtt Teológiai Intézetünk, rendszeresen fogad hallgatókat Debrecenből és az oktatók közötti együttműködés is folyamatos. Az egyetemen magyar professzor is tanít Nagy Dorottya missziológus személyében és a Doktorok Kollégiuma 2025. évi debreceni plenáris ülésének egyik előadója, Gert van Klinken is innen érkezik.
A DRHE delegációját Klaas Spronk rektor és Klaas-Willem de Jong teológiai tanár fogadta, akik bemutatták az egyetem képzési programjait, köztük azt az innovatív egyéves mesterképzési programot, amelyen a nemzetközi hallgatók etikai, történeti és dogmatikai, gyakorlati teológiai és missziológiai specializáción tanulhatnak, angol nyelven. A 2023/24-es tanévben hallgatónk, Hegedűs Csaba ebben a programban szerzett diplomát az Erasmus+ ösztöndíj támogatásával, kiváló eredménnyel. A holland oktatók üdvözölték, hogy egyetemeink az elmúlt tanévben – együtt a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézettel – közös szemináriumot tartottak „Keresztség és szövetség” témakörben Debrecenben, s ennek folytatására 2025. októberében kerül sor „Jöjjön el a te országod…” címmel. A rektor bemutatta az egyetem új épülete közelében található Janskerk nevű templomot is, amelyben – megtartva az ősi templomtér istentiszteleti funkcióit – hamarosan tantermeket is kialakítanak. Partneregyetemünk ebéden látta vendégül a debreceni delegációt.
A csoport megismerkedett Utrecht nevezetességeivel, s ennek keretében sétát tettek a történelmi belvárosban és ellátogattak az utrechti Dómba is, valamint – kívülről – megtekintették az Utrechti Egyetem főépületét, amelynek folyosóján a debreceni Nagytemplom és az utrechti Dóm között vándorló peregrinus diákot ábrázoló dombormű emlékeztet arra, hogy évszázadok óta látogatják a magyar diákok a hollandiai egyetemeket.
A tanulmányút Amszterdamban zárult. A főváros szombati nyüzsgő forgatagába csöppent a debreceni csoport és így ismerkedett a történelmi belváros nevezetességeivel, különleges hangulatával. Voltak, akik hajókirándulást is tettek a nevezetes amszterdami csatornákon. Majd a belváros zajából a Dam téren álló Újtemplom csendjébe érkezett meg a debreceni delegáció, ahol Frits de Ruyter de Wildt nyugalmazott tengerésztiszt, Michiel de Ruyter leszármazottja és a róla elnevezett alapítvány elnöke mutatta be a magyar gályarabokat 1676-ban kiszabadító holland admirális díszsírhelyét. Miután ismertette a tengernagy életútját és méltatta érdemeit, a csoport, vezetésével, meglátogatta Michiel de Ruyter egyébként a látogatók elől elzárt sírját a templom kriptájában. A sírboltban Baráth Béla Levente rektor és Dobi Dóra szénior helyezte el egyetemünk nevében a megemlékezés virágait.
A rektor itt jelentette be, hogy egyetemünk Egyháztörténeti Tanszéke és a Debreceni Egyetem Magyar-Holland Kapcsolatok Kutatócsoportja, együttműködésben a Holland Királyság budapesti nagykövetségével, konferenciát és megemlékezést rendez 2026. február 11-én, a magyar gályarab prédikátorok kiszabadításának 350. évfordulóján, Debrecenben. Erre az eseményre meghívta Frits de Ruyter de Wildt alapítványi elnököt is, aki a meghívást elfogadta.
Bízunk benne, hogy ez a hollandiai tanulmányút, amely Kollégiumunk peregrinációs hagyományaiba illeszkedik, mind több jelenlegi debreceni diákot indít arra, hogy maga is a Németalföldön folytassa tanulmányait. Köszönet illeti a holland vendéglátókat, valamint az Európai Unió Erasmus+ Hallgatói és Oktatói Mobilitási Programját, amely lehetővé tette a látogatás megvalósítását.
DRHE Sajtószolgálat