2026. október 20-án Dr. Herman Selderhuis professzor, az Apeldoorni Hittudományi Egyetem egyháztörténet- és egyházjog-professzora, a Reformation Research Consortium és a European Academy of Religion elnöke tett látogatást egyetemünkön. Selderhuis professzor többször járt már Debrecenben, 2013-ban a DRHE díszdoktori címmel tüntette ki.
Ezúttal okatóként és tudományszervezőként érkezett. Délelőtt Dr. Kovács Ábrahám, a Dogmatikai Tanszék vezetőjének meghívására ‘Holland tulipánok nemzetközi református kontextusban’ címmel tartott előadást a dordrechti zsinatról (1618–1619) nagy hallgatói érdeklődés mellett. Az előadáson a Teológiai Intézet számos oktatója is részt vett. Dr. Selderhuis nem csupán történeti áttekintést adott a dorti zsinat előzményeiről és lefolyásáról, hanem a kánonok teológiai értelmezésére is figyelmet fordított, mindvégig hangsúlyozva a történeti és rendszeres teológiai megközelítések szoros összetartozását és a zsinat tanításának mai relevanciáját.

Este Kustár Zoltán professzor, a DRHE rektora fogadta Dr. Selderhuist. A kötetlen hangulatú munkavacsora keretében, amelyen Karla Boersma, a RefoRC ügyvezető igazgatója, Dr. Kovács Ábrahám egyetemi tanár, és Dr. Ittzés Gábor, a Külügyi Iroda vezetője is részt vettek, a vendégek bemutatták a RESILIENCE projektet, amely a vallástudományi kutatások támogatására kíván nemzetközi infrastrukrúrát létrehozni az Európai Unió és a résztvevő országok kormányzati támogatásával. Dr. Selderhuis meghívta a DRHE-t is, hogy a következő években megfigyelőként képviselje Magyarországot a projektben. A csatlakozásról a részletek alaposabb megismerése után születhet döntés az egyetem részéről.

A megbeszélések másik fontos témája az Apeldoorni Hittudományi Egyetem és a DRHE közti Erasmus-partnerség kiépítése volt. Mindkét fél nyitott volt a lehetőségre. A hivatalos kapcsolatfelvétel további előkészítése a megfelelő egyetemi fórumok bevonásával történhet.

A látogatást követően a vendégek továbbutaztak a RefoRC regionális konferenciájára Kolozsvárra.

