
Országos Népdaléneklési verseny – II. díj
2023. május 4-én került sor Budapesten a VIII. Országos Népdaléneklési Versenyre, amelyet a pedagógusképző felsőoktatási intézmények hallgatói számára hirdetett meg

2023. május 4-én került sor Budapesten a VIII. Országos Népdaléneklési Versenyre, amelyet a pedagógusképző felsőoktatási intézmények hallgatói számára hirdetett meg

A Pedagógia és Pszichológia Tanszék idén is megrendezte a hagyományos projektkiállítást- és versenyt. Ezúttal az alábbi tantárgyak körében hirdettük meg

2023. április 28-án negyedik alkalommal rendezték meg a Csenki Imre Országos Énekversenyt, melynek a Mezőtúri Református Kollégium adott otthont. Ebben

A Patmosz Kutatóintézet „Eszkatológiai etika” címmel rendezi meg szokásos tavaszi konferenciáját. Az ókori keresztyén világ konferencia-sorozatunk ezzel a XI. alkalomhoz érkezett el.

2023. május 12-én kerül sor a 7. Valláspolitológiai Fórum megtartására. Az Innsbrucki, Salzburgi, Ljubljanai, Debreceni Egyetemek, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem, valamint a

Hagyományainkhoz hűen – a DRHE Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszékének koordinálásában – 2023. május 3-án megrendeztük az intézményi versmondó versenyt,